Vége a bizonytalan csendnek, a visszafojtott lélegzetvételnek, mindenki leengedheti behúzott vállait, kiegyenesedhet és telitüdőből fellélegezhet; nem én vagyok Csipkerózsika. Bármennyire is merész a kijelentés, de igaz. Sőt, a valósággal alkotott metszetét tényekkel tudom alátámasztani; megszúrtam a bal hüvelykujjamat és (1.) nem estem aléltan az asztal alá, valamint (2.) az emberek nem szűntek meg mozogni. A velőtrázó állítás tudományosságát a kísérlet reprodukálhatósága is bizonyítja (ergo szitává szúrtam az ujjamat -nem rokkával, de tűvel-, mesébe illő tünemény meg sehol).
Jelentem: varrok, tűzök, ráncolok; gyöngyök, láncok, gombok, brokát, áttört selyem és csipke mindenütt. Lábak hólyagosra táncolva, a legtöbb izomcsoportom szabadságra ment, a többi csak bevágta a durcát és kitalálta, hogy lázas. (Voltam én kollégista; bármilyen hősugárzóval el tudtam érni, hogy igazolást kapjak magas láz okán. Egyszer még egy 41 fokos -klinikai halál előtti- lázállapotot is produkáltam.). Szóval ilyenekre nem adunk!
Viszont már nem tudom, hogy az ideg, a fáradság vagy az enyhe koffeinmérgezés miatt remegek. Végtére is, ez még jól jöhet a színpadon; egy kis optikai hatás tuning csípőrázáshoz.
A képek még csak ellenfényben, a színtelítettség alacsony. De pár óra csak és már élesbe megy; a színcsatornák szelepei megnyílnak és minden kivilágosodik...Az erő legyen velem!
 |
| Kovacs Attila Photography |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése