Szünidő van. Ezen felbuzdulva készítettem egy napszakra lebontott tevékenységlistát; így legalább rendre megszeghettem mindet. Tehát nem csak, hogy tudom, hogy teljesen terméketlen volt ez a hét, de még feketén-fehéren ott is virít a falamon. Pontosítok, nem feketén és fehéren, hanem, színesen tolja az arcomba a valóságot a kinyomtatott Excel tábla. Mert ugye a színkód motivál... Na, de ha valakinek semmi motivációja sincs, akkor eredmény sem lesz; a nulla többszöröse is egészen pontosan nulla. Hogy legalább egy dolgot lehúzhassak az ütemtervemről, ma megszülök egy emberes blog bejegyzést (két hónap vajúdás után, a természetes világra hozás híve vagyok, no). A mai az ,,egy kép felér 1000 szóval " jegyében íródik majd.
Az 1. videó 2:41 másodperces, másodpercenként 25 képkocka, ami 4025 képkocka tokkal vonóval, vagyis 4 025 000 szó. A 2. videó szösszenet 2:15, tehát 3375 kép, ami 3 375 000 szó. Ezek kereken (hát ez biz'isten nem szándékos volt) kiadnak 7 400 000 szót, amihez hozzá jön még a kettő kép (vagyis még 2000 szó), vagyis 7 402 000 szó. Összevetésképp Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődése 211 181 szó (címestül, szóközöstül).
Kicsit a suliról, ha már ez az oka annak, hogy ide evett a fene (mert nem is a holland kulináris élvezetek remegő ajkakkal való hajhászása). Tehát Delftben a Technishe Universiteit Industrieel Ontwerpen karán tanulok -Magyarhonban: (ipari) terméktervező-, ami sokaknak nem mond semmit, másoknak meg fintorra húzza a száját. Utóbbiak hitét abban, hogy a terméktervező nem több, mint ,,bukta-cukrozó", ,,lábos pöttyöző" ,,gyöngyfűző szakkörös" vagy "kikönnyített gépész" meghagyom. A szakom védelmében kifejlesztett szofisztikált érvrendszerem és rétori képességem csúcsán védőbeszédből már doktorálhatnék. Mégsem élnék mono(b)lóg adta lehetőséggel, és túlkompenzáló Cyrano helyett csak megmutatom, mivel töltöttem az elmúlt öt hónapot.
Ezt a serleget söpörtem be a videómért Audience Award ACD 2012-2013 címen (jelzem, szerintem teljesen indokolatlanul, csak a zene volt megkapó, ez az én véleményem, de mivel ez az én blogom, ezért azt mondok, amit akarok és senki nem vág közbe -sátáni kacaj: http://www.youtube.com/watch?v=PlNRBTB1kZI) (a videó bónusz, elengedem, bár 7mp X 25kép=175 000 szó lenne pluszban)
Az 1. videó 2:41 másodperces, másodpercenként 25 képkocka, ami 4025 képkocka tokkal vonóval, vagyis 4 025 000 szó. A 2. videó szösszenet 2:15, tehát 3375 kép, ami 3 375 000 szó. Ezek kereken (hát ez biz'isten nem szándékos volt) kiadnak 7 400 000 szót, amihez hozzá jön még a kettő kép (vagyis még 2000 szó), vagyis 7 402 000 szó. Összevetésképp Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődése 211 181 szó (címestül, szóközöstül).
Kicsit a suliról, ha már ez az oka annak, hogy ide evett a fene (mert nem is a holland kulináris élvezetek remegő ajkakkal való hajhászása). Tehát Delftben a Technishe Universiteit Industrieel Ontwerpen karán tanulok -Magyarhonban: (ipari) terméktervező-, ami sokaknak nem mond semmit, másoknak meg fintorra húzza a száját. Utóbbiak hitét abban, hogy a terméktervező nem több, mint ,,bukta-cukrozó", ,,lábos pöttyöző" ,,gyöngyfűző szakkörös" vagy "kikönnyített gépész" meghagyom. A szakom védelmében kifejlesztett szofisztikált érvrendszerem és rétori képességem csúcsán védőbeszédből már doktorálhatnék. Mégsem élnék mono(b)lóg adta lehetőséggel, és túlkompenzáló Cyrano helyett csak megmutatom, mivel töltöttem az elmúlt öt hónapot.
A tervezési tárgyam eredményének koncepció videója:
Ezt a serleget söpörtem be a videómért Audience Award ACD 2012-2013 címen (jelzem, szerintem teljesen indokolatlanul, csak a zene volt megkapó, ez az én véleményem, de mivel ez az én blogom, ezért azt mondok, amit akarok és senki nem vág közbe -sátáni kacaj: http://www.youtube.com/watch?v=PlNRBTB1kZI) (a videó bónusz, elengedem, bár 7mp X 25kép=175 000 szó lenne pluszban)Az őrizetlenül hagyott serlegemmel más pózolt, amivel másnap szembesültem, mikor a közösségi oldalon gratulációk hosszú sorát fogadta érte a leányzó. Üsse kő, nem őt vitték haza a vállukon diadalmenetben barnacukor-bőrű, izompólót indokoltan viselő hímek. Ja, mondjuk engem sem, de én erről fantáziáltam és arról, hogy közben a serlegből iszok, ami szintén bukta, mert hogy nem levehető a teteje; nem tudnak ezek a hollandok élni...
Egyéb fedőtevékenységeim:
Levelet kaptam, lájf! És csomagot. A magyar nomád vér nem válik vízzé; mindent föl kell használni (magyar disznóvágásokon nevelkedett ember jánya/fia tudja ezt jól). Ha tehát kiettem a lényeget, mehetnek bele a szerszámaim!
Ui.: Az újévi kívánságom meghallgatást nyert. Nincs mit tenni, Édesanya germán imádata megint megalapozottnak tetszik. A németeket csak ki kellett találni, ők pedig kitalálnak minden mást. Az alábbi cikk és videó demonstráció is erről árulkodik:
http://index.hu/tudomany/egeszseg/2013/01/25/melluk_no_a_nemet_diszszazad_katonainak/ Fogtam is az első utamba kerülő célszerszámot, ragasztószalaggal körbecsavartam (a nagyobb sújtásért). Álló nap partfis nyéllel mazsorettezek; teljes mellbevetéssel előre, katona! (Már vannak részeredmények; baloldali lengő borda részleges törése: pipa)