Csoki és csitt-csatt

A múlt szombati bejegyzés elmaradt, mert aznap senbu nap volt, vagyis a délelőtti munka big NO-NO, ráadásul a kertben egy göthes fekete macska vagy tucatszor átfutott előttem (tett róla, hogy ne lehessen ne észre venni). A babonákat megfejelte a tény, hogy a kávés doboz bádog kübedlijének aljáról csak egy csapzott, erősen csíkszemű lány nézett vissza. Tehát halmozottan hátrányos volt az aznapi, nem írásra való. Mindenkinek jobb volt így, maradjunk ennyiben.

                

Minden szerelem jó, de a legjobb az új. És mi jobb egy új szerelemnél? Kettő. Na, nekem éppen annyi van -leszámítva a babámat, aki valami egészen fura perverzió okán, de csípi a búrámat, ki érti ezt?! A szerelmem egyik tárgya az orális élvezet netovábbja: a holland csokis muffin. Nem ám mezei muffin ez, de nem ám; Apollón mind a 10 újját megnyalta volna utána és kétszer is meggondolja, hogy rohangáljon-e holmi nimfácskák után. Először is: szép, míves építmény:,,pörkölt dió szentegyháza"/Nagy L., (csak éppen mandulával, ne izgulj éds'anya, nem eszem diót). Kupoláján ében: fekete-fehér spirálok, amit a még pihegő süti lehelete rácsókolt, de épp csak annyira lágyítva meg a csöpp tüneményeket, hogy azok megtapadjanak a csokicsúcs ormain, mégis megőrizzék ropogós mivoltukat. Eztán jön csak a java: az étcsoki cuppogós-ragadós gyönyöre, ami egy falatnyi keserédes mandulás kakaóvajat rejt; mmm, a reggeli gyönyör! (18-as karikát a blogomra!). Képzelhetitek, mit éreztem, a többi zendülővel egyetemben, mikor ma reggel a kávés pultnál hideg közönnyel odavetették:  ma nincs muffin. Az történt ugyanis, hogy a drágaságaimat szállító jármű fejest ugrott a közeli kanálisba egy cangás miatt. A gondolattól is könny fátyol ereszkedik a szümemre...Szegény muffinok, kakaó-testük finom textúrája a habok martaléka lett (meg azoké a mákos kacsáké)!

Fölvonszoltam hát magam a stúdióba, megtörten lerogytam a rajzpadomhoz és okafogyottan pöckölgettem a tűfilceimet...Ekkor felvillantak Orwell minisztériumai, a kormány négy fő pillére: az Igazság-minisztérium, ami hazugságokkal, a Béke-minisztérium, ami háborúval foglalkozik, a Szeretet-minisztérium, ami kínzással, és a Bőség-minisztérium, ami pedig éheztetéssel. Na, én ez utóbbinak vagyok az élvezője. Van itt mézes puszedli, mazsolarács, muffin; szemfényvesztés! Jobb volt a tudatlanság puha testébe kucorodni és nyámnyogni a magyar muffinokat (kicsi, száraz, de a miénk). Tudni, hogy az a zsenge kis holland muffin dolgavégezetlenül (hogy engem boldoggá tegyen) Ophélia érintetlenségével merült alá a haboknak, na meg a kacsák emésztőnedveinek...Khh! Gombóc Artúr béta-endorfin addiktivitását kezdem átérezni. Szóval megkezdődhetett a négy órás ábrázolástechnika (háromszoros 'hurrá' a két keréken járó muffin-hóhérnak)!

A másik újdonsült szerelmem a flamenco. Egyszerre  szabályozott és kiszámíthatatlan, fegyelmezett és játékos és húsba vágóan ott van benne a nő. Mindig is incselegtem a gondolatattal, hogy belecsapok, hisz a flamenco Távol- és Közel-keleti szála tagadhatatlan, így a cigány táncok és fúziós hastánc iránt táplált vonzalmamat nem kell érte sutba dobnom, sőt. Egyszerre megélhetem a kettő szinergiáját, amit nekem a flamenco jelent. Az ahogyan a csuklókörzések és csettintések, a cipő kopogása és a taps, a karlendítések, csípő csavarások, váll rándítások és a forgások tempóváltásai disszonánsnak tűnő egyvelege váratlanul összeáll; ahogy egyszerre metszetük lesz és a csigolyáim közt fut fel a felismerés...az valami katartikus! Minden próba végén már a következő hetit várom...http://www.youtube.com/watch?v=cciAGM50lTI

Na, de most megyek meditésön szessönre és gatyába rázom a csakráimat!

Intro

Minden igyekezetem ellenére nem sikerült megszűrnöm a blogom olvasóinak számát, sőt. Vagy félezren elolvastátok az első bejegyzésemet -ki tudja miért, de isten tartsa meg jó szokásotokat. Továbbra sem ígérek naplóbejegyzéseket; helyettük olykor lesznek hangulat-fröccsök, pillanatkép-koktélok (,,rázva, nem keverve" /J.Bond), máskor meg kerítésszaggató gondolatok némi gyümölcsággyal megbolondítva. Szóval ez az itallap, hetente frissülő kínálattal (27% áfa + jatt inc.)!

A rajongói levelekre reagálva...Nem, nem az enyém a pink csoda bicikli, én még az előző -ződ alapon sárga pöttyös bringám- 6 hetes gyászidőszakában járok. Még szerencse, hogy pár hete új kereket kapott, valamint racsni és hajtáslánc gatyába rázást. De nézzük a jó oldalát: a finom kezű tolvajainknak -akik az U lakatom edzett acél kengyelét fémhusánggal simogatták le a tárolóról és akiknek mogyoróit seperc alatt a puszta kezemmel tudnám finom őrlésűvé varázsolni- nem kell bajlódniuk a drótszamaram tatarozásával. Szívesen, gyökerek!

Apropó: fecsérlés. Most ébredtem rá, mekkora energiákat emésztene föl, hogy a szóismétlés bűnös mezejére tévedjek bicaj témakörben. Bicikli, bicanga, bringa, canga mellett léteznek kicsit erőltetett, a városiak szájából (akik testközelből csirkével legfeljebb vákuumcsomagolásban találkoztak) elég idegenül hangzó drót- vagy vadkecske elnevezések is.Aztán vannak azok, amiket még élő ember szájából nem hallottam(esélyes, hogy épp azért, mert ez volt az utolsó szavuk): a zanga, montenbika, keró, binyigli, cajga és hasonlók. Ám a mindent vivő szinonima, aminek hallatán az az érzésem támad, mintha Michael Flatly az egész tánckarával ír szteppelne az idegszálaimon: az egyenbillengészeti körduplány. Há' nooormális? Azt a rézfánfütyülős rézangyalát annak a nyelvújítónak (meg alsó hangon 8 öltést a szájára), akinek ez a kerékbe tört, szerencsétlen szóvirág kipattant a fejéből ; hát nem elég csapás nekünk, hogy szigetnyelv a miénk, még vágjuk is úgy jó emberesen tarkón magunkat??? Na, de hál' Istennek kikopott a nyelvünkből, szóval részemről a számla rendezve.

Na, de vissza a canga vásárláshoz. Nem siettetem a dolgot, hisz az egyetemtől 5 perc járóföldre lakom és a központ is a nyakamon ül, de tény, hogy közeleg a nap, hogy egyet magamévá teszek, csak még nem történt meg a nagy egymásra találás. Bár tegnap is elkélt volna egy kétkerekű, mert a mesterképzésesekkel grill party volt a delfti tó partján, amire biciklis hordába verődve mentek ki az emberek. Én busszal vágtam volna neki, de úgy esett, hogy a kanálisból kikandikált egy kormány, amit megcsippentve kiderült, hogy egy bicikli bújik meg a kormány mögött teljes vértezetben. Lecsutakolva a paripát a békanyáltól és a tavirózsa leveleitől, fel is ugrottam a hátára és kinyargaltam a tett színhelyére. Ott aztán elajándékoztam az első járókelőnek (így teljes a körforgás), vagyis hazafelé egy csomagtartón utaztam, aminek fájdalmas emlékét a legmeglepőbb helyeken felbukkanó izomláz őrzi. 

Nem egyszerű mutatvány volt az éjjeli; egyik kezemben parázs csiholó, másikban grill sütő állvány, féloldalas lovagló ülés (nőiesség és stílus mindenek felett), folyamatos menet közbeni ülőhelyzet változtatás (lévén, hogy az egész utazó cirkusz súlypontja is állandóan változott), homlokomat pedig az enyhe alkoholos befolyásoltság alatt levő fuvarozóm megtömött hátitáskájának tapasztottam, így akadva egy viszonylag stabil pontra. Erre szükségem volt, mert ez az inerciarendszer a legjobb indulattal sem volt nevezhető egyenes vonalú egyenletes mozgást végzőnek (így a newtoni fizika axiómái sem érvényesültek). Egy szó, mint száz: elég kényelmetlenül utaztam. A buli amúgy elég kellemes volt, de a legjobb mégis csak az volt, hogy végre földieImre találtam, akik nem ejtettek becsületfoltot a magyar néven és ittak becsülettel mindenkivel rövidet is, hosszút is. Én eközben Dél-afrikai száraz rozét szopogattam, amit - minthogy nem váltotta be a hozzá fűzött, elég naiv, reményeimet- osztogattam is nagy szorgalommal. 

A bicaj kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a reggeli, középkori vitéz játékokra emlékeztető akadálypálya, amin végig kell verekednem magam, hogy eljussak az egyetemre. Vannak a legváratlanabb pillanatban felbukkanó akadályok, amiket ki kell kerülni, átugrani vagy eltarolni, aztán a canga-sánc végeláthatatlan láncolata, amit nem nehéz áttörni, de a legnehezebb mégis az, mikor a sáncok közt kell lavírozni (a középkori akadálypálya lengő pengéi elmehetnek a sunyiba ehhez képest). Ilyenek tehát a reggeleim: pupilla kitágulva, pulzus az egeket veri, koncentráció 120 %-n, vagyis életösztönöm a legmagasabb fokozatra kapcsolva. Újabb érv amellett, hogy beszerezzek egy cangát; megszoksz vagy megszöksz alapon ez tűnik a járhatóbb útnak.

Első benyomásként elmondhatom, hogy azért van itt is olyan, ami az otthonra emlékeztet. A munkások közül itt is az 5-ből csak 1 dolgozik (a többi az ásójára könyökölve azt az egyet biztatja), itt is az alkohol és az étel áll központi helyen a mindennapokban, és itt is ....hm, azt hiszem ennyi. Különbségből viszont van elég. Itt, ha a diák órán kérdez nem strébernek, hanem érdeklődőnek tartják, a pontosság alapkövetelmény, az emberekben rendőrök láttán nem áll vigyázzban a sz*r is (elnézést a vulgaritásért, de a kontextus megkívánta), hanem mosolyogva köszönnek nekik,  de ami a legszokatlanabb és otthon nem tapasztalt, hogy takarítás közben talált szőke hajszálak már csak kis valószínűséggel az enyémek.

Ehun van e van pár kép a tág ( https://picasaweb.google.com/saragnus/Delft?authkey=Gv1sRgCInIjua567qBhQE ) 
és a szűkebb ( https://picasaweb.google.com/saragnus/Nieuwelaan?authkey=Gv1sRgCPuHpoGcoLPJ8AE )életteremről.      

Fogyasszátok egészséggel!

Végezetül pedig egy Spock bölcsesség így a végére, ha már ma Star Trek szülinap van: 

http://www.youtube.com/watch?v=C9zEj4Xl5qQ#t=0m19

Most pedig rohanok katasztrófa-turistáskodni (egy emelő szerkezet az útra talált pottyani), de előtte púder az orra, ha benne lennék  az esti hírekben. Majd integetek a kamerába, sasoljatok! 

Ave!

Pilot testing 1,2,3...1,2,3...

A sarimari.blogspot.com-ra egy maláj selyemkelme futtató cég már lecsapott, így fejet hajtva az "imperialista, kapitalista...trapista"(/Hofi) hatalmak előtt én kicsinyítőképzővel dolgozom, mert az olyan bájos (személyiségemet ellenpontozandó).No, de csapjunk bele!

Ééés igen, itt egy újabb -a világ gépezetében porszem (bár inkább molekula vagy proton, de leginkább kvark)- kaliberű blog. Akkor mi végre is? A keresztény filozófia vagy a materialista világnézet fejtegetései helyett érjétek be egy ,,csak azér' is"  válasszal. Ide evett a fene Hollandiába, or tu bí mó priszájsz: Delftbe. Itt fogom lehúzni a mesterképzésem éveit, ami két év. Ám ahogy azt minden egyetemet meg(túl)élt, vagy a meleg ölét még élvező kolléga tudja, ez az időintervallum rugalmas és az n+x képlet írja le, ahol n a tervezett éveket, az x pedig opcionális, a nem negatív racionális számok halmazán (Df  = R, Rf = [ 0 ; ∞ [ ) értelmezett érték.

Most, hogy elvesztettem a potenciális olvasóim nagy részét (Édesanya hótzicher kitart- hajrá, Anyu), beszélhetünk a hüvelygombáról. Tudta, hogy 4 nőből 3 szenved ettől élete során legalább egyszer? Szerintem 4 nőből 4, csak az a kis prűd 4. nem vallja be vagy 1) még nem járt uszodában, tengerben, folyó vagy álló vízben, 2) még áll a tulipánja, 3) steril szobában fotoszintetizál, esetleg a 2) és a 3) együtt, ami elég fergetegesen hangzik.

És most, hogy az olvasószám tekintetében többesszámról már a legjobb indulattal sem beszélhetek és talán az az egy árva lélek is csak merő optimista feltételezés a realitásoktól mentes kicsi fejemben, belefogok a valódi mondandómba. És ha már nem kevés szenvedés árán létrehoztam ezt a blogot, kiválasztottam ezt a végtelenül kreatív hátteret, akkor talán tartalmat se ártana önteni belé; elválik, hogy ez, hogy szuperál majd...

De addig is: ha Hollandia, akkor bicikli (ígérem, lesz majd tulipán, sajt, szélmalom és fapapucs is -csak, hogy egy sztereotípia se maradjon ki). Első bejegyzésem paripája: pink. 

Hogy egészen pontos legyek a magentától és fuksziától jóval púderesebb rózsaszín ez, de a babarózsaszíntől azért inkább a mély-rózsaszínbe hajló. Ezt azoknak emelném ki, akik szerint a barack nem szín, hanem gyümölcs, vagyis azon Y-kromoszómákat birtoklóknak, akik 16 színből álló palettával operálnak és büszkék rá. Pink, mert a csibe, aminek a hátán Hollandiába röpültem ilyen színű. És pink, mert ez egy olyan szín, amivel szemben nem lehetünk közömbösek; lehet utálni, lehet szeretni, de nem lehet elmenni mellette, és a mostani helyzetemet ennél jobban talán le sem lehetne írni.

Groetjes uit Delft!