Van egy mondat kezdemény, aminek sorozatos sanyargatása alatt megroppant lelkem a békéjét minden bizonnyal már csak egy pszichoanalitikus vörös bársony kárpitozású kanapéján lelheti meg. Szinte látom a cvikkeres, valaha volt matematika professzort, ahogy foltvarrott könyökű blézerében az oroszlánkarom lábakon álló dolgozóasztala fölé görnyed és a szemközti falon lógó faliszőnyeg mintáiba veszve úgy forgatja a szavakat az ajkán, mint más a mályva cukorkát: „Ahogy már megtanultuk...”. A szavak, amik ott pöffeszkednek a matek tankönyvek fejezetének elején (a szemtelenebb fajta még a legelső fejezet elején is), azon naiv feltételezésre épülnek, hogy a padsorokban esőemberek ülnek. Ha így lenne, akkor a mondat trivialitása, ha pedig nem, akkor a halandók vérereiben hipertóniát vagy szívizmaiban heves fibrillációt előidéző természete az, ami egzisztenciájában kérdőjelezi meg a nyomdafestéket pazarló szavakat. Ez utóbbi esetben pedig kijelenthetjük, hogy vörös fejjel, kidagadt nyaki erekkel és pulzáló halántékkal viszonylag nehéz inhomogén differenciál egyenleteket megoldani. De Nietzsche-i vonalon haladva, ami nem öl meg, az erősebbé tesz, tehát:
Ahogy már megtanultuk, éppen egy éve kaviáros tálcácskákkal lavíroztam a TED konferencia 146+-os IQ-ú vad zsenijei közt (ha nem tanultuk meg: lásd 2012, októberi bejegyzés). És ugye létezik egy megdönthetetlen filmgyakorlati tétel, mely szerint, ha a sztori elején felbukkan egy fegyver, az hótziher, hogy a fináléban gyilkos szerszámként köszön vissza. Hát nem így lett? De. Egy.
Minden a húspulttal kezdődött. Konstatáltam ugyanis, hogy nem áll elegendő euró harci díszben a számlámon, hogy bevegye élvezetem célba vett bástyáját -alias weiswurst-mézesmustár kombo. Ekkor nagy tettre szántam el magam; visszatérek a vendéglátás mezejére. Igaz, hogy nehéz munka, de legalább rosszul fizet. Nem? De. Kettő.
Egy óra sem telt bele és már nyeregbe is pattantam -toronyirányt a piactérnek- hónom alatt a frissen nyomtatott mosogató önéletrajzom kötegével. Vékony referencia listám lévén a bemutatkozóm 82%-át a bájos portréfotóm tette ki -bízva a jó első benyomás erejében. A termetes Colgate-mosolyom melletti, szerényre szabott hely éppen arra volt elég, hogy a mosogatás iránt érzett enyhítetlen vágyamat és a roppant közeli viszonyunk történetét ecseteljem. Ezzel az Egyperces novellával jártam sorra a város forgalmas éttermeit, hogy felkutassam azt azt az egyet, ahol még bimbódzó, de magjában is átütő mosogató tehetségem kifejezesének teret engedhetek. Feltételezve, hogy az étterem kínálata lesz az én kosztom is, gondosan és nagy sugarú ívben kerültem el a Vegán/Vegetáriánus éttermeket és más hasonló emberiség ellen elkövetett bűntény helyszínét. Az én evolúciós munkaköri leírásomban a csirke is körethúsként szerepel. Így esett, hogy végül egy iráni étterem pincérnője lettem (és vele a mellette levő szuvenír bolt eladó kisasszonya is, mivel egy fennhatóság alá estek). Nem tudom, hogy a meghatóan suta mosogatói motivációm, a képem (amin nem mellesleg úgy festek, mintha a fotózás előtt a csoki iránti vágyamat a közeli coffeeshop browniejával enyhítettem volna) vagy éppen a kettő szinergiája, de sikerült munkát kapnom -mindössze pár órával az ominózus „weiswurst-mézesmustár vs. bankszámla egyenleg” incidens után.
Egy óra sem telt bele és már nyeregbe is pattantam -toronyirányt a piactérnek- hónom alatt a frissen nyomtatott mosogató önéletrajzom kötegével. Vékony referencia listám lévén a bemutatkozóm 82%-át a bájos portréfotóm tette ki -bízva a jó első benyomás erejében. A termetes Colgate-mosolyom melletti, szerényre szabott hely éppen arra volt elég, hogy a mosogatás iránt érzett enyhítetlen vágyamat és a roppant közeli viszonyunk történetét ecseteljem. Ezzel az Egyperces novellával jártam sorra a város forgalmas éttermeit, hogy felkutassam azt azt az egyet, ahol még bimbódzó, de magjában is átütő mosogató tehetségem kifejezesének teret engedhetek. Feltételezve, hogy az étterem kínálata lesz az én kosztom is, gondosan és nagy sugarú ívben kerültem el a Vegán/Vegetáriánus éttermeket és más hasonló emberiség ellen elkövetett bűntény helyszínét. Az én evolúciós munkaköri leírásomban a csirke is körethúsként szerepel. Így esett, hogy végül egy iráni étterem pincérnője lettem (és vele a mellette levő szuvenír bolt eladó kisasszonya is, mivel egy fennhatóság alá estek). Nem tudom, hogy a meghatóan suta mosogatói motivációm, a képem (amin nem mellesleg úgy festek, mintha a fotózás előtt a csoki iránti vágyamat a közeli coffeeshop browniejával enyhítettem volna) vagy éppen a kettő szinergiája, de sikerült munkát kapnom -mindössze pár órával az ominózus „weiswurst-mézesmustár vs. bankszámla egyenleg” incidens után.
Kezdetben előadtam pár pohártöréses produkciót, de a negyedik „mazel tov” után már rákaptam a pincérkedés ízére. Úgy álltam egy-egy asztalhoz, mint küldetéshez, aminek célja, hogy a vendégek mosolyogva álljanak föl tőle. Ha valaki sorra visszaküldte a kávét, mert a tejszín nem úgy állt rajta, mint a katonatiszt, akkor sarkon fordultam és csináltam keményebbet. Nem olyan családból származom én, hogy ezzel kikezdjék a lelki világomat, sőt. Amikor ilyen vendég akadt, akkor a legkülönfélébb szituációban képzeltem el őket. Ezután a mosoly, ami az arcomon ült mikor elé tettem a negyedjére visszaküldött kávét, az bizony őszinte volt. Révén, hogy Hollandia sokáig listavezető volt a Rabszolgakereskedő Top10-en, a feljebbvalóság érzése mély gyökeret eresztett bennük -még a legsatnyábbikban is, aki már nyomokban sem tartalmaz hóditói vénát. Igaz, a vér nem válik vízzé, de azért sörrel hígítható. Tüneti kezelésként a 8,5 %-os Trippelt alkalmaztam, ami nem csak gyógyír volt a nacionalista beszólongatásokra, de jótékony hatásának hála a jattos dobozkám csengése is magasab frekvencia tartományba kúszott.
Az első munkanapom a Királynő születésnapjára esett. Ez a legnagyobb ünnep Hollandiában, és mint olyan, a köztéri alkoholfogyasztás is a legszámottevőbb. Egy holland legény, hogy a patriotizmus hevítette-e ifjonti szívét vagy inkább az etil szolgált katalizátorként, rejtély, de hogy hűen elevenítette föl A király új ruhája című műremek 18+-os jelenetét, az kétségtelen. Még fenséges „jogarát” is bőszen legyintgette alattvalói felé, akik előtte térdepelve a holland himnuszt fújták torkuk szakadtából. Na, ezt nevezem én hazafiasságnak!
 |
| pózolj góréval (Hamid) |
Amikor felmondtam, Hamiddal becuppantottunk egy liter tequilát a szép hónapok emlékére. A delfti templom még sosem volt ilyen görbe... Mivel a paripámat nem sikerült megzabolázni, a haza jutáshoz telefonos segítséget kellett kérnem. Mái napig talány, hogyan sikerült hely-koordinátákat kifacsarnom magamból. Nekem, akinek a Dél az nem égtáj, hanem egy napszak, a Nyugat pedig egy folyóirat.
Ezzel párhuzamosan jógát is tanítottam az egyetem sportközpontjában. Nem a lótusz ülésben mantrákat zümmögős jóga volt ez, hanem az az izzadságon csúszkálós fajta. Ennek következménye, hogy a harmónia és megvilágosodás útjára lépett emberünk másnap a terminátor mozgáskultúrájának finomságával mássza meg a lépcsőket (ha ugyan az ágyból ki tudott evickélni), mert olyan izomcsoportokban támad izomláza, amelyek létezéséről azelőtt még csak nem is tudott. A sportolók mazochizmusa és az én enyhe, de nem infinitezimális mértékű szadizmusom valódi mennyben köttetett egymásra találás volt.
Emellett még bedolgoztam egy speciális MEMS-eket (Microelectromechanical sysytems) gyártó cégbe, ahol a mikrochipek vákuumban való termodinamikai viselkedését vizsgáltam, modelleztem és szimuláltam. Na, de kit hülyítek én; nano méretű ringliket méreteztem. A fizika tanszéken való tartózkodásom indikátorai: csillagok háborúja birodalmi indulót fütyörésző férfiak hada, vastag keretes szemüvegek (nem a 2013 tavaszi/nyári kollekcióból, az hétszentség), szalagavatós zakók a 70-es évekből, anyagában és színében nem szándékosan eltérő nyakkendővel.
Tehát a lakhely-suli-jóga, a lakhely-suli-iráni étterem, és a lakhely-könyvtár-kvantumfizika tanszék Bermudaháromszögeinek Bermudaháromszögében vesztem el az elmúlt hónapokban. Gondoltam is rá, hogy posztolom a géntérképemet vagy kérésre bárkinek küldök termékmintát magamból (nyálas vattagalacsint steril vákuumcsomagolásban), hogy kedvére klónozhasson, ha hiányzom neki, mert bejegyzést egyhamar nem helyeztem kilátásba.
Júliusban Hollandia legótvarabb városába, Eindhovenbe -régi nevén Philips falvába- evett a fene. Semmiképp sem akartam a városban élni, ezért a szomszédos faluban, Aalstban vertem tábort. A környék hangulata egyatta Kék bársony; csendes, idilli, hűvös fenyő illat és erdei tavak, meseszép tisztások (levágott fül nélkül). Itt tartózkodásom oka: Philips megkeresés. Megkeresés oka: termékbemutató videóm (2013, februári bejegyzés). Mesterségem címere: Funkció Fejlesztő Mérnök.
A projekt szupertitkos. Ha kifecsegném, négy 210 cm+-os, pigment hiányos holland árja rúgná rám az ajtót. A tervezés első és legmókásabb szakasza a konkurens termékek feltérképezése és a hozzáadott érték analízise (lásd: Sári Móka Tára). Ilyenkor kedvemre rendelhetek műtyűrkéket; kipróbálhatom és szétkaphatom őket, benézhetek a gyomrukba és akár bele is babrálhatok a mikrovezérlésbe megváltoztatva a programok paramétereit, mint motor feszültség, a rezgés frekvenciája és/vagy amplitúdója. Akadt azért üzembaleset is és mindjárt az első napomon, aminek horderejét a tény, hogy az iroda egylégterű (vagyis osztozunk minden audió-vizuális ingeren) csak növelte. Az történt ugyanis, hogy egy vákuum szivattyú ragadott torkon, mert tévesen dekódoltam a rajta álló kanjikat. Bár rövid, de vehemens tusakodás után sikerült lecuppantanom a japán fenevadat, a parádés performansz, aminek fináléja gyanánt katapultáltam a székemből, egycsapásra felmentett a bemutatkozás gyötrelmei alól. Ha valaki le is maradt volna a haláltusámról, az összecsapás emlékét -a kétes eredetű, vörös foltokat- még napokig megcsodálhatta a nyakamon. Az első napom egyébként is megérne egy külön bejegyzést, talán egyszer azt is megéneklem.
Júliusban Hollandia legótvarabb városába, Eindhovenbe -régi nevén Philips falvába- evett a fene. Semmiképp sem akartam a városban élni, ezért a szomszédos faluban, Aalstban vertem tábort. A környék hangulata egyatta Kék bársony; csendes, idilli, hűvös fenyő illat és erdei tavak, meseszép tisztások (levágott fül nélkül). Itt tartózkodásom oka: Philips megkeresés. Megkeresés oka: termékbemutató videóm (2013, februári bejegyzés). Mesterségem címere: Funkció Fejlesztő Mérnök.
A projekt szupertitkos. Ha kifecsegném, négy 210 cm+-os, pigment hiányos holland árja rúgná rám az ajtót. A tervezés első és legmókásabb szakasza a konkurens termékek feltérképezése és a hozzáadott érték analízise (lásd: Sári Móka Tára). Ilyenkor kedvemre rendelhetek műtyűrkéket; kipróbálhatom és szétkaphatom őket, benézhetek a gyomrukba és akár bele is babrálhatok a mikrovezérlésbe megváltoztatva a programok paramétereit, mint motor feszültség, a rezgés frekvenciája és/vagy amplitúdója. Akadt azért üzembaleset is és mindjárt az első napomon, aminek horderejét a tény, hogy az iroda egylégterű (vagyis osztozunk minden audió-vizuális ingeren) csak növelte. Az történt ugyanis, hogy egy vákuum szivattyú ragadott torkon, mert tévesen dekódoltam a rajta álló kanjikat. Bár rövid, de vehemens tusakodás után sikerült lecuppantanom a japán fenevadat, a parádés performansz, aminek fináléja gyanánt katapultáltam a székemből, egycsapásra felmentett a bemutatkozás gyötrelmei alól. Ha valaki le is maradt volna a haláltusámról, az összecsapás emlékét -a kétes eredetű, vörös foltokat- még napokig megcsodálhatta a nyakamon. Az első napom egyébként is megérne egy külön bejegyzést, talán egyszer azt is megéneklem.
 |
| Sári Mári Móka Tára |
Alkalomadtán terepgyakorlatra is kivezényelnek. Ilyenkor erotikus boltokat kell végigkoslatnom fiziológiai ingereket stimuláló eszközök után, máskor pedig hivatalból tűrnöm kell a szépség szalonok kényeztetéseit -szigorúan a releváns információ gyűjtés jegyében. És mindezt persze a Philips számlájára.
A Philips magja a High Tech Campus, röviden HTC (nem összetévesztendő a THC-vel, ami egészen más megvilágításba helyezné a munkakörömet). Az, hogy jelenlétemmel legfeljebb a női/férfi arányt, mintsem a intelligenciahányadost javítom, udvariatlanság a részemről, ugyanis az a hír járja, hogy az okos emberek száma egy négyzetkilométerre esően itt a legmagasabb a világon -bár ezt sikerült mindmáig a Szilikon völgyének 30 000 lakosa (és úgy általában a világ) elől eltitkolni. Ahogy azt is, hogy Philips saját bejáratú (1200 dolgozóból álló) részleget tartott fönn az innen nem messze eső és kegyetenségéről hírhedt Vught SS koncentrációs táborban. Na, de az első millióról nem kérdezünk. Nem? De. Három.
 |
| Az ott a képen én vagyok, csak aznap épp nagycsoportos ovisnak öltöztem |
A HTC egyetlen szépséghibája a dísz-szárnyas tartása -főellenségeimmel, az undok hattyúkkal az élen. El is neveztem őket Dezsőknek -mindet, egytől egyig- azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a név valahai ihletőjének sorsára jut valamennyi. Mert „ahogy már megtanultuk” volt némi nézeteltérésem az egyik példánnyal (ha nem tanultuk meg, akkor lásd: Mona Lisa mosolya,2012 október). Aki viszont tudja a választ, ne késlekedjen. A helyes megfejtés beküldői közt hattyú toll párnákat sorsolok ki. Fekete vágás lesz, az hétszentség.
Egyéb bevételi források:
 |
| has- és tűztánc, tűzköpés |
