Cyclin' in the rain

Bajusz parti. Ha ezt tudom, nem kapom le reggel a zsenge hajtásokat. Amúgy meg csak a gond van vele, elcsorgatja a levest, mire a számat megtalálom, a bajuszkötőmet meg elkevertem valahol -minek olyannak bajusz, aki nem tartja rendben becsülettel, nem? De. Egy. Igazam van? Igen. Kettő. Dali kései -a szürrealizmus helyenként pszichedelikus látomásba hajló- korszakából merítettem ihletet (a kép rekonstrukció).

Vörös rúzs a szájra, rózsa a hajba, aztán nyeregbe! Negyed magammal vágtam neki az útnak, természetesen biciklin, természetesen zuhogó esőben és természetesen (mint hogy ittlétem a holland törvények után Murphy törvényeinek szellemében telik) szembe-szélben. Alap. Bár magunkra cuppantottuk a 100% Poliamidot, pillanatok alatt bőrig áztunk. Az állkapcsom már két utcával följebb rezonancia katasztrófát szenvedett, egy ponton túl pedig már nem tudtam eldönteni, hogy a testem remegése, vagy a macskakövek dobálják alattam a paripát. Az energiaminimumra törekvés jegyében énekléssel törekedtünk életfunkcióink fenntartására; kicsit felpörgetve a rohamosan (y=1/x függvény szerint, ahol x→∞) nullához konvergáló ml/s-os, avagy egyre lassuló véráramot a már kékülő bőrünk alatt, ezzel is növelve a csekélynek tetsző túlélési esélyeinket.  A nagy klasszikus Singin' in the rain után szabadon a Cycling in the rain-t adtuk elő, Michael Jackson emléke előtt pedig a Who's wet?-tel tisztelegtünk -csukladozva a nevetéstől. Így az instacioner, három dimenziós, inhomogén, nem ideális folyadék mozgását (alias vér) az anizotrop,  inhomogén és viszkózus élő szöveten (ismertebb nevén: érfal) végrehajtott kis tuningolás révén -elégséges életfunkciót produkálva- meg is érkeztünk a buli színhelyére.

A buli magánrendezvény volt egy valaha volt apáca zárdában. Kicsi koromban vonzott az apáca lét gondolata, talán hiba volt elhessegetni, de már kár ezen bánkódni. Most itt az alkalom, hogy kirúgjam az oldalát! Vérbeli házibuli volt ez, annak minden bájával; koktélcseresznye és világító jégkockák, szigorúan műanyag poharak, diszkógömb (aminek megvilágításáról -stílusosan- biciklik első és hátsó lámpái gondoskodtak), limbó-rúd (van az az alkoholmennyiség -/egykori miniszterelnökünk nyelvújító tevékenységének gyöngyszemével élve/ böszmeség  katalizátor-, ami okán előkerül a kis hetyke pálca). Ezeket követték az egyszemélyes humán szórakoztató egységek: itt van mindjárt a parkett (linóleum) ördöge kopogós makkos cipőben, a holdudvarában -szigorúan egységsugarú körben- csárdást járók igen jelentős tömege, ezt követi a legkeményebben dolgozó ritmusszekció, a serényen ujjtáncolók csoportja (lenyűgöző, ahogyan teljes ars poeticájukat mutatóujjaik ütemes mozgatásába képesek belesűríteni, mindezt  teljes művészi átszellemüléssel) és persze a részeg almaszedők (a gyümölcs megválasztása egyéni ízlésen alapul: körte, barack, vagy csonthéjas termés), akik egy része (akár tudatmódosítók befolyása alatt) serényen, mások léhább tempóban (órabér szépsége) nyúlkálnak a fejük fölé majd vissza jobbra-balra alternálva. Nem összetévesztendők a nagyterpeszes DiscoBoy-okkal, akik szerencsére már kiveszőben vannak, de elvétve még akadnak bátor (vagy inkább félreinformált) élharcosai. Előbbi amúgy enged némi kreativitást a táncos finom-motorikai képességeinek függvényében. 

És a két elmaradhatatlan csoport: az α-hímek és a lopvabaszók címeres példányai. Vulgaritásnak nincs helye egy finom úrinő szótárában. A lopvabaszók viszont szakkifejezés (szüleim fellélegezhetnek: a  sok évi francia nevelőnői okítás és etikett lecke nem veszett kárba). A fogalom a szarvasok üzekedésekor kerül elő, ugyanis az agancs célja levenni a nőstényt a lábáról (patájáról? -vagy mije van neki- valamiféle négypontos alátámasztásáról, no). Ezt a többkilós csontkonstrukciót viszont évente újra kell növeszteni (sok hűhó egy meghitt légyottért, nem? De. Három.).Tehát az agancs tévút, ,,olyannyira, hogy sőt"/Besenyő má' megin' igazam van István. Ha például két nagy-szerszámú összeakaszkodik, addig egy kis satnya, ám de szaruköltemény híján fürge, egyed révbe érhet a nősténynél, jól bemutatva ezzel az evolúciónak áthúzva az "erősebb kutya..." tervét. Ezek a kutatások Konrad Lorenztől származnak (akit mozgat a evoluciópszicho és etológia, annak ajánlom az öreg lebilincselő írásait, bár Galántai Zoltán munkássága se piskóta, senki sem próféta a saját hazájában).

Na, de vissza a bulihoz...(Ezek a csapongások! Kész terápiás foglalkozás ez a blog.) A lakótársam, Pietro, húzta a talpalávalót, minden balkáni és cigány dallam egy-egy pörgőrugással ért föl.  Hiába, nyugat ide vagy oda, vérforraló muzsikáért a szomszédba kell menni. Hajnal hasadtáig roptuk, jól csúszott, hisz az ominózus grill parti óta nem voltam szórakozni. Alkalom persze akadna bőven, végtére is egyetemi városka ez. Van számos nemzetközi diákleányka, akiket -néhány kivételtől eltekintve- nem a tudásvágy hajtott ide és akiknek kis kincses dobozkája simán bekerülhetne a delfti útikönyvbe (sőt, egyenesen a trendi helyek közt lehetne felsorolni, mert éjjel-nappal nyitva tartanak). Nem hiányzok én ezekből az alkoholgőzös megmozdulásokból, sőt. Úgy lógnék ki, mint Tarr Béla filmjeiből a 3D-s effektek vagy akciójelenetek. Itt egy kis összefoglaló a buliról: http://www.youtube.com/watch?v=RgGdrI6ca5o. Az after party hangulatát az operatőr jól megragadta.