Minden igyekezetem ellenére nem sikerült megszűrnöm a blogom olvasóinak számát, sőt. Vagy félezren elolvastátok az első bejegyzésemet -ki tudja miért, de isten tartsa meg jó szokásotokat. Továbbra sem ígérek naplóbejegyzéseket; helyettük olykor lesznek hangulat-fröccsök, pillanatkép-koktélok (,,rázva, nem keverve" /J.Bond), máskor meg kerítésszaggató gondolatok némi gyümölcsággyal megbolondítva. Szóval ez az itallap, hetente frissülő kínálattal (27% áfa + jatt inc.)!
A rajongói levelekre reagálva...Nem, nem az enyém a pink csoda bicikli, én még az előző -ződ alapon sárga pöttyös bringám- 6 hetes gyászidőszakában járok. Még szerencse, hogy pár hete új kereket kapott, valamint racsni és hajtáslánc gatyába rázást. De nézzük a jó oldalát: a finom kezű tolvajainknak -akik az U lakatom edzett acél kengyelét fémhusánggal simogatták le a tárolóról és akiknek mogyoróit seperc alatt a puszta kezemmel tudnám finom őrlésűvé varázsolni- nem kell bajlódniuk a drótszamaram tatarozásával. Szívesen, gyökerek!
Apropó: fecsérlés. Most ébredtem rá, mekkora energiákat emésztene föl, hogy a szóismétlés bűnös mezejére tévedjek bicaj témakörben. Bicikli,
bicanga, bringa, canga mellett léteznek kicsit erőltetett, a városiak szájából (akik testközelből csirkével legfeljebb vákuumcsomagolásban találkoztak) elég idegenül hangzó drót- vagy vadkecske elnevezések is.Aztán vannak azok, amiket még élő ember szájából nem hallottam(esélyes, hogy épp azért, mert ez volt az utolsó szavuk): a zanga, montenbika, keró, binyigli, cajga és hasonlók. Ám a mindent vivő szinonima, aminek hallatán az az érzésem támad, mintha Michael Flatly az egész tánckarával ír szteppelne az idegszálaimon: az egyenbillengészeti körduplány. Há' nooormális? Azt a rézfánfütyülős rézangyalát annak a nyelvújítónak (meg alsó hangon 8 öltést a szájára), akinek ez a kerékbe tört, szerencsétlen szóvirág kipattant a fejéből ; hát nem elég csapás nekünk, hogy szigetnyelv a miénk, még vágjuk is úgy jó emberesen tarkón magunkat??? Na, de hál' Istennek kikopott a nyelvünkből, szóval részemről a számla rendezve.
Na, de vissza a canga vásárláshoz. Nem siettetem a dolgot, hisz az egyetemtől 5 perc járóföldre lakom és a központ is a nyakamon ül, de tény, hogy közeleg a nap, hogy egyet magamévá teszek, csak még nem történt meg a nagy egymásra találás. Bár tegnap is elkélt volna egy kétkerekű, mert a mesterképzésesekkel grill party volt a delfti tó partján, amire biciklis hordába verődve mentek ki az emberek. Én busszal vágtam volna neki, de úgy esett, hogy a kanálisból kikandikált egy kormány, amit megcsippentve kiderült, hogy egy bicikli bújik meg a kormány mögött teljes vértezetben. Lecsutakolva a paripát a békanyáltól és a tavirózsa leveleitől, fel is ugrottam a hátára és kinyargaltam a tett színhelyére. Ott aztán elajándékoztam az első járókelőnek (így teljes a körforgás), vagyis hazafelé egy csomagtartón utaztam, aminek fájdalmas emlékét a legmeglepőbb helyeken felbukkanó izomláz őrzi.
Nem egyszerű mutatvány volt az éjjeli; egyik kezemben parázs csiholó, másikban grill sütő állvány, féloldalas lovagló ülés (nőiesség és stílus mindenek felett), folyamatos menet közbeni ülőhelyzet változtatás (lévén, hogy az egész utazó cirkusz súlypontja is állandóan változott), homlokomat pedig az enyhe alkoholos befolyásoltság alatt levő fuvarozóm megtömött hátitáskájának tapasztottam, így akadva egy viszonylag stabil pontra. Erre szükségem volt, mert ez az inerciarendszer a legjobb indulattal sem volt nevezhető egyenes vonalú egyenletes mozgást végzőnek (így a newtoni fizika axiómái sem érvényesültek). Egy szó, mint száz: elég kényelmetlenül utaztam. A buli amúgy elég kellemes volt, de a legjobb mégis csak az volt, hogy végre földieImre találtam, akik nem ejtettek becsületfoltot a magyar néven és ittak becsülettel mindenkivel rövidet is, hosszút is. Én eközben Dél-afrikai száraz rozét szopogattam, amit - minthogy nem váltotta be a hozzá fűzött, elég naiv, reményeimet- osztogattam is nagy szorgalommal.
A bicaj kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a reggeli, középkori vitéz játékokra emlékeztető akadálypálya, amin végig kell verekednem magam, hogy eljussak az egyetemre. Vannak a legváratlanabb pillanatban felbukkanó akadályok, amiket ki kell kerülni, átugrani vagy eltarolni, aztán a canga-sánc végeláthatatlan láncolata, amit nem nehéz áttörni, de a legnehezebb mégis az, mikor a sáncok közt kell lavírozni (a középkori akadálypálya lengő pengéi elmehetnek a sunyiba ehhez képest). Ilyenek tehát a reggeleim: pupilla kitágulva, pulzus az egeket veri, koncentráció 120 %-n, vagyis életösztönöm a legmagasabb fokozatra kapcsolva. Újabb érv amellett, hogy beszerezzek egy cangát; megszoksz vagy megszöksz alapon ez tűnik a járhatóbb útnak.
Első benyomásként elmondhatom, hogy azért van itt is olyan, ami az otthonra emlékeztet. A munkások közül itt is az 5-ből csak 1 dolgozik (a többi az ásójára könyökölve azt az egyet biztatja), itt is az alkohol és az étel áll központi helyen a mindennapokban, és itt is ....hm, azt hiszem ennyi. Különbségből viszont van elég. Itt, ha a diák órán kérdez nem strébernek, hanem érdeklődőnek tartják, a pontosság alapkövetelmény, az emberekben rendőrök láttán nem áll vigyázzban a sz*r is (elnézést a vulgaritásért, de a kontextus megkívánta), hanem mosolyogva köszönnek nekik, de ami a legszokatlanabb és otthon nem tapasztalt, hogy takarítás közben talált szőke hajszálak már csak kis valószínűséggel az enyémek.
Ehun van e van pár kép a tág (
https://picasaweb.google.com/saragnus/Delft?authkey=Gv1sRgCInIjua567qBhQE )
és a szűkebb ( https://picasaweb.google.com/saragnus/Nieuwelaan?authkey=Gv1sRgCPuHpoGcoLPJ8AE )életteremről.
és a szűkebb ( https://picasaweb.google.com/saragnus/Nieuwelaan?authkey=Gv1sRgCPuHpoGcoLPJ8AE )életteremről.
Fogyasszátok egészséggel!
Végezetül pedig egy Spock bölcsesség így a végére, ha már ma Star Trek szülinap van:
Most pedig rohanok katasztrófa-turistáskodni (egy emelő szerkezet az útra talált pottyani), de előtte púder az orra, ha benne lennék az esti hírekben. Majd integetek a kamerába, sasoljatok!
Ave!
HipsterHoney
VálaszTörlés